A Szerkesztő üzenete

Azon kaptam magam befőzés közben, hogy sajnálom kidobni a szemétbe a piros paradicsomhéjakat. Meg is mentettem egy tálcára valót, és kitettem a napra száradni. Elvégezte a természet a dolgát, és mikor már csörgött-zörgött, kávédarálóban finom porrá őröltem. Csodaszép, ízletes fűszerhez jutottam. Már-már hóbortosnak gondoltam magam, míg egy weboldalon új anyaggá préselt virágszirmokból készült táskákat nem láttam.
Láttam az egyik ruházati áruházlánc felhívását, miszerint megunt, kihízottt ruhákat vár vissza vásárlási utalványokért cserébe. Pár kattintással odébb már látom új divatmárkájuk darabjait, amelyeket újrahasznosított textíliából varrtak. Kinézetre, mi több, árban sem maradnak le a hagyományosan új pamut alapanyagból készült társaiktól. Íme, a használt, mégis új ruha. A hulladékfeldolgozás elérte a divatipart is.
Legtöbbször csak egy mozdulat választja el, hogy hulladék, vagy értékes alapanyag lesz egy korábban hasznát vesztette tárgy. Új formában új életre kelhet környezetünkből bármi, legyen az fém, műanyag, papír, textília, üveg. Egy Földünk van, forrásai – bármennyi országhatár is húzódik közöttük – adottak és kimerülhetnek. Ideje alaposabban körülnéznünk, mielőtt egy újabb érc- vagy széndarabot leválasztunk a hegy oldalából, hogy mi mindent rakhatnánk vissza az örök körforgásba.

Kaszás Éva

A csalóka jelenséget nem én fedeztem fel, csupán éveim múlásával egyre gyakrabban szembesülök az érzéssel: az idő bizony nem egyenletesen telik! Pedig egy óra mindig hatvan percig, egy nap 24 óráig tart. És mégis, azaz mégsem… A fogorvosi rendelő várószobájában, még inkább a kezelés alatt ólomlábon vánszorognak a percek. Gondoktól terhelt vagy betegen átvirrasztott éjszakán is úgy tűnik, soha nem jön el a hajnal. Hiába fékeznénk az óra mutatóit akkor is, amikor szorít a határidő egy feladat elvégzésénél. Bezzeg a szabadság, a nyaralás kincset érő napjai szinte elröppennek, és mire „belejönnénk”, már el is múlt az édes semmittevés vagy a tartalmas kikapcsolódás időszaka.
Vizsgálataik során tudósok arra a megállapításra jutottak, ahogy korosodunk, az idő összességében egyre gyorsabbnak tűnik számunkra. Szakemberek már megalkották az „effektív életkor” fogalmát. Mivel elvileg minden évet rövidebbnek érzünk az előzőnél, az elmélet szerint 2 éves korunkra már leéltük életünk negyedét, 10 éves korunkra a felét, 30 éves korunkra pedig több mint háromnegyedét! A 60-80 éves kor közti szakasz viszont összesen csak 6 százalékot tesz ki.
Van egy közérthetőbb „bizonyítékom” is az idő gyorsulásának igazolására: a patinás londoni nagyáruház, a Selfridges az idén minden eddiginél korábban, már augusztusban megnyitotta karácsonyi vásárát. Siessünk, nehogy lemaradjunk!

Szirmai György

Komolyan veszem az élethosszig tartó tanulást. Naponta bombáznak különféle ajánlásokkal, mint hogy tanuljam meg beosztani az időmet, a pénzemet, hogy táplálkozzak egészségesen, miként mozogjak, mit kenjek a hajamra, milyen trend szerinti ruhát vegyek fel és hogyan találjam meg az életfeladatomat. Ez utóbbin elgondolkodtam, és arra jutottam: nem akarok életfeladatot, nem kívánok már semmilyen más feladatot sem. Rájöttem, életem nagyobbik hányadát kihívások, próbák, teljesítmények, kudarcok, győzelmek, folytonos hajtások tették ki.
Most tanulom a semmittevő nézelődést, a bennünket körülvevő szépségek, érdekességek, másságok elfogadását. Tanulok akkor enni, amikor éhes vagyok, kedvemre aludni, olvasni. Próbálok úszás közben lubickolni, a szökőkút vízsugarát megérinteni.
Tanulom az ostoba hatalmak és dirigensek rám rakott terheit letenni, a ránk hányt információszennyet hátrahagyni. Már nem akarok mindent tudni, újabb felfedezésekről olvasni. Gyakorlom, hogy észrevegyem a nyilvánvalót. Tanulom azt választani, ami nekem jó, ami engem szolgál. Tanulok elfogadni, mert adni könnyebb. Tanulok játszani és örvendezni. Tanulom az egyszerűbb, mégis gazdagabb életet.
Heti két napnál tartok…

Kaszás Éva

Fotó: Németh Zsolt

Hónapról hónapra hosszadalmas válogatási folyamatban dől el, hogy milyen kép kerüljön a Dunaferr Magazin címlapjára. Vannak alapvető szakmai kritériumok, de a jó témaválasztás, a színvonalas technikai kivitelezés, vagy a szerencsésen elkapott pillanat megörökítése mellett persze az sem árt, ha a szerkesztő „beleszeret” az adott fotográfiába.
A fenti kép esetében éppen így történt a dolog. Németh Zsolt kollégánk képét megpillantva az első másodpercekben pusztán a színkompozíció letisztult szépsége ragadott meg, aztán, szinte rögtön Weöres Sándor gondolatai jutottak az eszembe: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Köthetnénk aktualitásokhoz e mondatokat: lehetne útravaló az alma materüktől a napokban búcsúzó frissdiplomásoknak, vagy a nagybetűs Élet kapujában álló, első munkahelyükön kopogtató fiatal szakembereknek. De szólhatna a gondolatsor magának a Gyárnak is, amely számomra lélegző, élő egészként létezik, függetlenül tulajdoni viszonyoktól, átalakításoktól, napi problémáktól. Benne él a fáradt, de elégedett mosolyokban, az acéltekercseken megcsillanó fénysugarakban, a régi üzemcsarnokok öreg tégláit belepő porszemekben. S ott van a képen is, ugye észrevették? Ott a távolban, halványan, mégis megnyugtatóan jelenvalón. Éppen félúton, ég és föld között.

Szilágyi Irén

Micsoda lehetőséget kínált hatvanöt éve az építészeknek az akkori politikai helyzet, kormányzati törekvés. Tervezhettek, és a valóságban, zöld mezőre meg is építhettek egy nehézipari kombinátot, mellé egy korszerű, élhető, új várost.
Tehetségük javát, szívüket, lelküket adták Weiner Tibor és kortársai. Elképzeléseiken még a szocreált erőltető politikai elit sem tudott nagyot rontani. Szép és kényelmesen lakható lett a panelidőszak előtt épült város. Még a gyár jubiláló üzemépületein is látszik az igényesség.
Megszoktuk már mi, hirtelen dunaújvárosivá lett lakosok, hogy óvoda, iskola, bolt, munkahely, mozi, cukrászda, könyvtár gyalogosan elérhető közelségben van. Természetesnek vettük a parkokat, a fasorokat, a játszótereket, az uszodát, miközben eleget hallgattuk, hogy magunknak építjük.
Az elültetett fák beváltották a reményeket, belakták a város utcáit, tereit. Mégis meglepődünk külföldi vendégeink ámulatán, akik örömmel fedezik fel városunk értékeit. Szinte értetlenül hallgatjuk dicsérő, elismerő szavaikat.
Ennyi év után mi is megszerethetnénk már a várost, és annyi csalódás után kimondhatnánk végre, a mienk. Hogy a most felnövekvő generáció itt válthassa valóra az álmait!
Kaszás Éva

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás