ÉRTÉKTEREMTŐ KAPCSOLATOK

Idén is köszöntötték a vállalatnál 25 éves, dunaferres egybefüggő munkaviszonnyal rendelkező munkavállalókat, akik átvehették Törzsgárda Biztosítási Kötvényeiket.
Az új kötvénytulajdonosok közül három kollégával beszélgettünk.

Annak idején a Kokszolóban kezdte pályafutását Várai Ágnes, a szabályozási és belső audit osztály főmunkatársa, majd a központi darukarbantartóknál volt kontrollingos. Végzettségét tekintve rendszerszervező mérnök és mérnök-közgazdász, ezenkívül belső auditor képesítése is van. 1992-ben került az Igazgatóságra, az akkor a tervezési és pénzügyi területeket is felölelő kontrolling osztályra. Tizenhárom évig dolgozott itt, számviteli szakterületen. Részt vett az SAP R/2, majd az R/3 bevezetésében, azon belül is a szerződés-nyilvántartási rendszer kialakításában. Az itt végzett munka egyszerre volt érdekes és óriási terhelés is. 2004-től egészen más perspektívából látott rá a cégre, mivel átkerült az üzletfejlesztés és portfólió menedzsment területre. 

Jelenlegi munkájának egy része döntés-előkészítés, a Dunaferr tulajdonosi képviseletének támogatása a leányvállalatokban, másik része a belső auditok összefogásáról szól. Ágnes a tervezéstől a megvalósulásig végigkíséri a folyamatot, melynek célja a cég optimális működésének növelése, a vevői elégedettség növelése érdekében. Mostani munkájában azt kedveli leginkább, hogy tud önállóan dönteni a munkája kialakításában, szervezésében, az egyes területtekkel történő kapcsolattartásban.
A dunaferres elkötelezettség 25 év után tagadhatatlan. A lojalitás úgy működik helyesen, ha kétirányú. Ahogyan Ágnes megfogalmazta:
– A mi korosztályunk más felfogással működik: egyetlen szempillantásból értjük egymást és a megoldásokra összpontosítunk. Az itt töltött évek sok tudást, sok formális és informális kapcsolatot adtak nekem, amit jól lehet hasznosítani egy-egy feladat megoldásában.
Szabadidejében szívesen és örömmel kertészkedik, de szeret utazni is a családjával, barátokkal együtt, idén például Dániában voltak. Ágnest elvarázsolta az országban tapasztalt őszinteség, a bizalom és az önkéntesség értéke.
– Azt gondolom, hogy a testi-lelki egészségünkért mi magunk vagyunk felelősek, életünk során tanulnunk kell és értelmesen tevékenykedni. És persze az is kell, hogy legyen egy jó adag humorérzékünk a mindennapokhoz.

Lukácsi István, az Acélmű gyárvezető-helyettese, termelésvezetője metallurgus üzemmérnökként végzett a helyi főiskolán, majd megszerezte az okleveles kohómérnök végzettséget is a Miskolci Egyetemen 1991-ben. Pályafutását a FAM-on kezdte, acélgyártó és műszakos üzemvezető lett, később üzemveze­tő-helyettes. De fiatalon volt az NME Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar szakoktatója is Szabó Zoltán vezetésének idejében. 1996-1999 között az Acélmű technológiai vezetője lett. A következő években minőségügyi vezetőként a szabványalapú minőségügyi és környezetirányítási rendszerek irányításával foglalkozott. 2001-2007 között vezető technológusként az alaptechnológia fejlesztése, felülvizsgálata, műszaki fejlesztések irányítása volt a fő feladata. Saját bevallása szerint szerencsésnek érzi magát, hogy szerepe lehetett mind az Acélmű, mind a vállalat szempontjából fontos technológiai fejlesztések megvalósításában. Ekkor került sor többek között a kristályosító szintszabályzó modernizációjára, a primer hűtővíz mennyiségének csökkentésére és az Óbudai Egyetem, valamint a BAY-ATI szakembereivel együttműködve a kristályosodási folyamatok numerikus szimulációjára. Ez utóbbi eredmények felhasználásával lehetett tökéletesíteni a francia CLECIM cég által megalkotott hűtési modellt, növelni az öntőgépek öntési teljesítményét.
Termelésvezetőként azt látja, hogy számottevő műszaki fejlesztés nélkül az Acélműnek nagyon nehéz feladata lesz, hisz a napi technológiai feladatok mellett tartani kellene a műszaki versenyt is a versenytársakkal.
S hogy mit gondol az eltelt 25 vasműs esztendőről?
– Számomra nem tűnt olyan hosszúnak ez az időszak, gyakran kaptam a vezetőimtől új lehetőségeket. Alapvetően mindegyik beosztásomat szerettem, mert azt gondolom, hogy általuk én is gazdagodtam. Azt szeretem, ha van konkrét feladat vagy kihívás a szakterületemen. Fontosak a Dunaferrnél létrehozott szakmai értékek, a város és az emberek szempontjából is. Ennek szellemében dolgoztak az elődeink, ez a mi feladatunk, ez kell, hogy legyen az utánuk jövők feladata is.
Szabadidejében örömmel foglalkozik fotózással, főleg épületeket, tájakat szeret megörökíteni. A sport világából a kerékpározás a kedvence. Nagyon érdekli az informatika, korábban rövidebb programokat is írt, ma már inkább szeret megtanulni, megismerni új szoftvereket.

Dukai István vezető karbantartási szakértőként dolgozik az ISD Kokszoló Kft.-nél. Tanulmányait a Bánkiban kezdte gépészként, majd 1983-ban a Dunaújvárosi Főiskolán szerzett diplomát karbantartó üzemmérnökként. Később megszerezte a műszaki ellenőr és a felelős műszaki vezető képesítéseket is épületgépész szakterületen. Pályafutását Dunaferr-ösztöndíjasként a műszerüzemben kezdte gyakornoki státuszban, gépész tervezőként. A katonaság után Dunaföldváron, a Gumiipari Szövetkeznél dolgozott gyártáselőkészítő vezetőként, majd anyagforgalmi osztályvezető lett. 1991-2007 között a Ferrocontroll Kft. vállalkozási irodavezetője volt. Ez a munka azért volt hasznos és értékes számára, mert itt a beszerzéstől a raktározáson át az értékesítésig minden területtel foglalkozhatott. 2008-tól dolgozik a Kokszolóban, először gépész főmunkatársként, majd 2010-től fejlesztés-előkészítési vezetőként és karbantartási szakértőként.
Néhány műszaki téma, amelyekben aktívan részt vett: a kokszkiporzás megszüntetése nedvesítő csiga segítségével, a tartálypark környezetvédelmi megfeleltetése, a kamragáz-hűtés modernizálása, valamint a Still-Claus üzem, a benzolüzem és a szárazoltók nagyjavításai. Jelenlegi munkahelyét kihívásokkal telinek találja, minden nap új problémákkal szembesül. Szereti a szerteágazó feladatokat, amelyek a speciális pornedvesítési kérdésektől kezdve a légtechnika, a környezetvédelem, a villamosság vagy akár az irányítástechnika területeit is felölelik.
Azon emberek közé tartozik, aki azon gondolkozik befelé jövet a gyárba, hogy aznap mivel kell foglalkoznia. Érdekli és foglalkoztatja a munkája, az egyik napon olyan problémával találkozik, amikor a régit kell kiváltani egy újra, egy másik napon olyannal, amikor valami teljesen újat kell létrehozni.
– 49 éves koromig a sport határozta meg az életemet, a dunaföldvári NB/1B-s csapatban kézilabdáztam. Csapatunk kétszer második helyet szerzett ebben az osztályban, jómagam pedig egyszer elnyertem a „Tolna megye legjobb kézilabdázója” címet.
István a kézilabdázásban nagyon szerette a csapatszellem közösségi erejét. A játék mellett az egyesület irányítója, szervezője is volt húsz évig. Dunaföldvár képviselő-testületének tizenkét évig volt tagja, az alpolgármesteri feladatokat is ellátta 2000 és 2010 között. Hatalmas megtiszteltetésnek tekintette, hogy szülővárosá­ért dolgozhatott. 2011-től a Szent Rókus Borlovagrend nagymestere. Hobbiborászként célja, hogy sikerüljön jó bort készítenie, amit jó szívvel tehet le az asztalra, vendégei és barátai elé.

Tóth Szilvia

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás