Ötvözet – XIII. Acélszobrász Alkotótelep

Tizenhét év után újra művészeket fogadott a vasmű, hogy üzemeiben helyi anyagokból hívják elő gondolataikat. Már az előkészületek időszaka is nagyon izgalmas volt, amikor gyárlátogatáson ismerkedett Gosztola Kitti, Szalay Péter és Kaszás Tamás az ISD DUNAFERR által kínált ideiglenes „műteremmel”.

Mielőtt döntöttek volna a három-három műalkotás elkészítéséről, az öntöde, a lakatos- és a kovácsüzem szakembereivel beszélték meg a technológiák adta lehetőségeket. A művészek előre elküldték a terveiket, hogy az alkotásra szánt három hétben igazi műhelymunka folyhasson. Mondhatni, egy-két nap alatt beilleszkedtek az üzemi környezetbe, nem akadályozva a napi termelési folyamatokat, „csak” színesítve azt alkotásaikkal.

Horváth Zoltán és Gosztola Kitti

Vaskor
Először aprólékos, részletekben kidolgozott, finom, könnyű plakettek terveivel jelentkezett be az öntödébe Gosztola Kitti. Hájas Béla üzemvezető tanácsára megváltoztatta elképzeléseit, végül egy nagyobb struktúrát valósított meg. Az öntöde szélén, a formakészítők mellett kapott egy asztalt, ahol Horváth Zoltán öntő előmunkás, csoportvezető közreműködésével dolgozhatott öntöttvas szobrán.
Körülöttük hatalmas kerekek formái sorakoztak, itt-ott apró lángok égtek, a háttérben a kemence fújtatott, dohogott. Időnként szirénázva húzott el fejünk felett a daru. Adódott a kérdés, hogy milyenek voltak az alkotó első benyomásai:
– Első pillanatban nehéz volt belehelyezkedni a környezetbe, másfajta gondolkodást, megközelítést kívánt, hiszen másfajta anyaggal dolgozom. De barátságosan fogadtak, nagyon segítőkészek az emberek.
Bizonyságként figyelhettem, ahogyan Horváth Zoltán magyarázta, és egyben mutatta az öntőforma készítését. Lesöpörte az asztalról a homokot, faládát tett rá. Kézzel mert bele homokkal kevert műgyantát a közeli talicskából, majd Kitti folytatta. Ledöngölte, ráhelyezte a hungarocellből kifaragott szoborelemet. Körbesimogatta, helyes formázólapáttal körbelapogatta. Igazított rajta Horváth Zoltán is. Ujjaival simogatta el a széleket, lefújta a felesleges anyagot, majd beleengedte a gázpalackból a szén-dioxidot. Perceken belül megszilárdult a forma.
Kérdeztem, hogy véleménye szerint a művésznő hogy halad az öntőforma-készítéssel:
– Fejlődőképes – mosolygott, – tegnap két próbaformát készítettünk, ma a harmadikat önállóan csinálja. Örültem a szobrászoknak, ritkán adódik ilyen munka, változatosságot hoz. Szívesen csinálom, hivatalosan van rá időm, megfontoltan, átgondoltan alakíthatom a formákat. Kíváncsian várom, térben hogyan néz majd ki. Láttam a tervet, olyan, mint egy családfa.
– Egy múlt század eleji bányászati könyv metszete az alapgondolata a munkámnak – folytatta Gosztola Kitti – ami az ércstruktúrákat mutatja meg a földben, a megközelítésüket, bányászatukat. Foglalkoztat, hogyan viszonyulunk a környezetünkhöz – mesélt a munkájáról.

Szalay Péter és Fézer Ferenc
Statikus idő
Csapatmunka folyt a szomszédos lakatosüzemben, ahol a szobrászok terveit László Tibor üzemvezető-helyettes „írta be” a számítógépbe, majd lent a lángvágó gép kivágta.
– Láttam a rajzokon, hogy ez egy óraszerkezet – mutatott a papírra nyomtatott rajzokra Frézer Ferenc lángvágó. – Érdekes párhuzam, hogy édesapám toronyórákat javított, kisgyerekként sokszor mentem vele, segítettem neki – mondta.
Majd sorra elmagyarázta, hogy melyik alkatrész melyikbe illeszkedik. Mindeközben Szalay Péter föl sem nézett, flexkoronggal csiszolta a már kivágott darabokat. A művészre mutatva Frézer Ferenc megjegyezte:
– Elég ügyes… Látszik, hogy nem először dolgozik fémmel. Most kicsit megérintett bennünket is az alkotás „szele”. Régebben is dolgoztunk művészekkel, de ilyen aprólékos munkát most csinálunk először.
Szünetre készülve elcsendesítette a szerszámokat Szalay Péter, válthattunk néhány szót:
– Vártak minket, felkészültek az üzemben az elküldött terveim szerint. Hatékonyan lehetne itt dolgozni máskor is. Azonban hiányolok egy köztéri szobrot az alkotótelep programjából. Egy nagyobb léptékű alkotást egyszerűbb is lenne elkészíteni.
Péter szobra egy megállt óraszerkezet lesz, most egyméteres változatban. Emellett készít még két másik alkotást is. A környezetről, a munkásokkal való kapcsolatáról folytattuk a beszélgetést:
– Jó hangulata volt ennek a napnak, mindenki pozitív, érdeklődő. Hoztak nekem egy hosszabbítót, rá volt írva a dobra: Szalay. Mondták, hogy véletlen, valamikor egy Szalay használta. Szerintem meg nincsenek véletlenek…

Horváth Zoltán , Kaszás Tamás és Gosztola Kitti
Öntött lándzsák, kovácsolt nyéllel
Kipróbálta, pontosan kihasználta az összes technológiát a harmadik művész, Kaszás Tamás:
– Ez az alkotótelep egy új tudástárat ad, amelyekről a későbbiekben lehet majd gondolkodni. Ezek a művek nem jönnének létre az üzemi háttér nélkül, nem is találtam volna ki őket. Nyitottak, segítőkészek az itt dolgozók. Pont ez a környezet adott nekem egy csomó ötletet, amit, ha visszajöhetnék, szívesen megvalósítanék.
– Lehetnének nagyobb projektek is – kapcsolódott be a beszélgetésbe Gajdó László kovács –, jöhetnének sűrűbben a művészek. Itt már készültek máskor is szobrok, például Palotás József Életfája. Dolgoztak nálunk japánok, angolok, Móder Rezsőt is jól ismerjük. Csináltunk már mindenféle „cickafarkot”.
Közben megbeszélték a lándzsanyelek készítésének menetét:
– Nincs különösebb kihívás, egy délelőtt elkészülnek – összegezte a szakember az alkotó kéréseit. Belefért a kovácsolásba a humor is:
– Ha dühösen üti, az már jó! – hangzott a kovács tanácsa a próbálkozó művész felé.
Közben a műalkotások mellett elkészültek a termeléshez szükséges hétköznapi feladatok. A darukerekek és más alkatrészek jól megfértek ebben a pár hétben a szobrokkal egymás mellett.

(Az alkotótelep munkáiból nyílt kiállításról, valamint az alkotók művészi pályájáról januári magazinunkban olvashatnak – a szerk.)

K. É.

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás