Áprilisban kezdődhetnek az összehangolt próbák

Tavaly augusztus végén újraindultak a Meleghengerműben a 2-es csévélő telepítésének előkészítő munkálatai. A 2008-ban leállított beruházási folyamat hosszú „kényszerpihenője” miatt számos problémával szembesülnek a szakemberek, de lépésről-lépésre úrrá lesznek a nehézségeken.

 A hidraulika-szabályzórendszer részegységei

Lontai Attila gyárvezetőtől kértünk rövid tájékoztatást a beruházás jelenlegi állásáról. A gyárvezető elmondta, hogy a tíz évnyi állás bizony nyomot hagyott a berendezésen, sőt, utólag tervezési és kivitelezési hibák is kiderültek, de kollégáival azon dolgoznak, hogy megoldják a felmerülő problémákat és ez sikerül is lépésről-lépésre haladva. A tavalyi év végéig lezajlott a berendezés villamos és gépészeti felülvizsgálata, a szükséges javítások elvégzése. Megtörtént a hidraulikarendszer nyomáspróbája, befejeződött a motorok elektromos ellenőrzése, megforgatása is. A berendezés egyes részeinek bemozgatási próbái decemberben és február elején zajlottak a General Electric szakembereinek segítségével. A mozgatásokra részegységenként került sor, a formázó görgők, behúzó görgők, a dob és a kihúzó kocsik külön-külön mozgatása is megtörtént már. Április elejére tervezik azt a fázist, amikor már összhangban kell mozognia a teljes berendezésnek. Mint azt a gyárvezető megjegyezte, eddig már több tízmillió forintot kellett költenie a DUNAFERR-nek saját forrásból olyan tervezési és kivitelezési hibák elhárítására, amelyek a berendezést gyártó Butech Bliss céghez köthetők. E problémák orvoslásának a tervezési szavatosság keretében, egy tételes hibalista alapján próbál majd érvényt szerezni a vállalat.

A 2-es csévélő gépterme

A csévélővel kapcsolatos munkálatok mellett párhuzamosan folyamatban van egy új, nagy teljesítményű, Hercules gyártmányú munka­henger-csiszoló berendezés telepítése is a gyártóműben. Decemberben kezdődtek meg a berendezés fogadását előkészítő építészeti munkálatok. A tervek szerint április elején érkeznek meg a gyártó cég szakemberei, hogy telepítsék és elindítsák a berendezést, ami május végére már normál üzemben működik majd. Az üzemeltető személyzet, köztük gépkezelő és karbantartó kollégák március végén Németországba utaznak, hogy helyszíni betanulás során szerezhessék meg a berendezés működtetéséhez szükséges speciális szakmai ismereteket.

Erre a helyre telepítik a munkahenger-csiszoló berendezést

Sz. I.

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás