ZÚGJANAK A GÉPEK, MENJEN A GYÁR!

Egykori és jelenlegi dolgozóinak részvételével április 4-én ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a lakatos­üzem. A megjelentek a jubileumi rendezvényen kapták kézhez „A Lakatos­üzem története” című múltidéző kötetet.

Az est házigazdája, László Ferenc, az ISD Dunaferr Zrt. Gyártó Egység vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta, hogy pályáját ő maga is a Lakatosüzemben kezdte. Kiemelte Erőss Lajos érdemeit abban, hogy a 60. évfordulóra méltóképpen emlékeznek. A szervezésért és az előkészületekért Szabó Jánosnak és Fehér Gyulának is köszönetet mondott, és néhány szót szólt az ISD Dunaferr Zrt. jelenéről.
Dani László 2004 óta irányítja az üzem munkáját, így neki jutott az a megtiszteltetés, hogy a közelmúlt történéseit számba vegye, és hallgatóságát napjainkba kalauzolja:
– Jelenleg a Karbantartási Igazgatóság, Gyártó Egység részeként tevékenykedünk a mechanika- és öntödeüzemekkel karöltve. Mára a létszámunk 79 fő, kiegészítve 13 kölcsönzött munkavállalóval. Gyakran veszünk részt üzemzavarok elhárításában, a társaságcsoport kisebb beruházási és fejlesztési feladatainak kivitelezésében. Szinte már nem történik TMK nélkülünk. Az üzem öt önálló művezetői területre tagolódik: a gépész, a csőszerelő, a szerszámgépjavító, az acélszerkezeti és a villanyszerelő csoportra – s miután ezek munkáját kifejtette, a következő gondolattal adott hangot bizakodásának a jubiláló üzem vezetője: – Végezetül remélem, hogy a technológia területén dolgozóknak még sokáig lesz lehetőségük elnyűni a berendezéseket, ami azt jelentené, hogy számunkra is lesz elég munka. Zúgjanak a gépek, menjen a gyár, legyen biztos munkahelyünk!
Erőss Lajos nyugállományú műszaki vezető az 1991 előtti időszakot elevenítette fel, egészen a kezdetektől. A Sztálin Vasmű Gépgyár vasszerkezeti üzem létrejöttével számítják a történetüket, 1954. március 31. az a dátum, amikor a MÁVAG Mozdony- és Gépgyára átadta eszközeit, s munkatársainak egy részét, hogy részesévé váljanak a Dunai Vasmű építésének és működésének. Az üzem a kezdeti évektől színtere volt a szerkezetlakatos-tanulók képzésének, a lakatosok, hegesztők, lángvágók oktatásának, a betanított gépmunkás, daruvezető és egyéb fontos ismeret-kiegészítésnek. Az egykori vezető megköszönte mindazok munkáját, akik kivették a részüket a könyv elkészültéből, akik visszaemlékezésükkel, megőrzött fotóikkal, információikkal segítették annak összeállítását, és akik támogatásával lehetővé vált a megjelenés. Külön kiemelte Lánczos András újságíró érdemeit. Klár István nyugdíjas üzemvezető maga és kollégái nevében megköszönte a megható ünnepi alkalmat, s a régebbi történetek közül Josip Broz Tito, majd Kádár János látogatását megelőző készülődés emlékeit osztotta meg fiatalabb kollégáival. A jubileumi találkozó vacsora melletti kötetlen beszélgetéssel ért véget. A távozók az üzem történetére emlékező kötet egy-egy tiszteletpéldányát vihették magukkal, előtte pedig az erre az alkalomra szerkesztett „Emléklapot” látták el kézjegyükkel.

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás